kreativkolozsvar összes bejegyzése

Tucatnyi rendezvényt tervez a Kreatív Kolozsvár program június végéig

Tucatnyi rendezvényt tervez a Kreatív Kolozsvár program június végéig. A programsorozat követi az öt évnyi működése alatt bevált rendezvényformákat, a koronavírus járványhoz alakított és fejlesztett online-, és amint a körülmények megengedik, személyes találkozók keretén belül is. A programsorozatban a program működtetői négy vállalkozói workshopot, két kreatív iparági workshopot, havi rendszerességgel jelentkező Kreatív Kolozsvár reggeleket és ugyancsak … Tucatnyi rendezvényt tervez a Kreatív Kolozsvár program június végéig bővebben…

VÁLLALKOZÁS TANULÁS MELLETT

Egyetemista vagy, és többet szeretnél kihozni az idődből, esetleg gondolkodsz egy saját vállalkozás elindításában? Ha igen, ez az előadás neked szól! Az órák mellett sokszor érezheted azt, hogy többre vagy képes. Akár az időd és energiád még azt is megengedi, hogy egy saját vállalkozást indíts. De milyen igazán az, amikor az egyetemi órák, szesszió mellé … VÁLLALKOZÁS TANULÁS MELLETT bővebben…

VÁLLALKOZÁS KISGYEREK MELLETT

Szülő vagy kisgyerekkel, kisgyerekekkel vagy már nagyobb palántákkal és gondolkodsz egy saját vállalkozás elindításán? Ha igen, ez az előadás neked szól! Nem lehetetlen a szülői feladatok mellett egy vállalkozás elindítása. Felmerülnek azonban kérdések. Mik a buktatók a szülői- és vállalkozói feladatok vegyítésében? Hogyan minimalizáljuk a károkat és maximalizáljuk a helyzetet? Ezekre a kérdésekre van válasz. … VÁLLALKOZÁS KISGYEREK MELLETT bővebben…

VÁLLALKOZÁS MUNKAHELY MELLETT

Főállásban dolgozol, és azon gondolkodsz, jó lenne saját vállalkozást indítani? Ha igen, ez az előadás neked szól! A saját vállalkozás sokszor anyagi biztonságot és apránkénti építkezést jelent. Mindenkiben azonban felmerülnek kérdések. Mik a szükséges gazdasági-, vagy jogi hátterek, mik a helyzet kihívásai, buktatói? Van válasz ezekre a kérdésekre. Hűvös Ágnes stratégiai tanácsadó, sorozatvállalkozó (aki már … VÁLLALKOZÁS MUNKAHELY MELLETT bővebben…

MASTERMIND WORKSHOP

Vannak kihívások, amikben egy jó tanácsadó tud legjobban segíteni. És vannak kihívások, amikben más vállalkozók. A vezetett mastermind ezt a két előnyt ötvözi: 6 hasonló vállalkozó, 6 különböző vállalkozás, 4 alkalom – és egy nagyon gyakorlott tanácsadó, aki nemcsak a kereteket adja, hanem a tartalomhoz is hozzátesz. A két csoport fókusza a következő témák körül … MASTERMIND WORKSHOP bővebben…

Kreatív Kolozsvár Reggelek: Kalamár Gáspár-Gábor

Hogyan lesz egy hobbiból vállalkozás? Mi lenne, ha a megélhetésed csupán a szórakozásod lenne, egy kis adminisztrációval megspékelve?  Ha foglalkoztatnak ezek a kérdések, Kalamár Gáspár – Gábor, a következő Kreatív Kolozsvár Reggel meghívottja és Gavart Productions (https://gavart.ro/) alapítója, kreatív vezetője a Te embered.  Gáspár a hobbi fotózást és videóanyagok készítését avanzsálta elő reklám célú filmes- … Kreatív Kolozsvár Reggelek: Kalamár Gáspár-Gábor bővebben…

Kreatív Kolozsvár est: Munkaerőpiaci trendek a COVID után

Megyeri Mirtill tanulmányait a társadalomtudományokban mélyítette el leginkább, tanult nemzetközi kapcsolatokat, szociológiát és politikatudományt, szervezetfejlesztést is. Megfordult a budapesti Corvinus egyetemen, de a Metropolitan-ról is szerzett diplomát, Skóciában is tanult egyetemi évei során. Dolgozott az Egyesült Nemzetek Szervezeténél (ENSZ) és a Nestlé-nél is, munkakörei közt szerepelt a PR, kommunikáció, projekt koordináció, munkáltatói márkaépítés is. Néhány … Kreatív Kolozsvár est: Munkaerőpiaci trendek a COVID után bővebben…

Kreatív Kolozsvár Reggelek: Hűvös Ágnes

Az eddig ismert vállalkozói világ az elmúlt évben átalakult, sok változáson ment át. Számos vállalkozás számára válságot hozott, olyan helyzeteket, ahol újra kell gondolniuk helyzetüket. Milyen kockázatokkal kell számolnia a vállalkozásoknak a következő évben? Hűvös Ágnes szakértő segítségével erre a kérdésre keressük a válaszokat a következő Kreatív Kolozsvár Reggelen. Az eseményre itt regisztrálhatsz http://bit.ly/kreativkolozsvarreggelek A K … Kreatív Kolozsvár Reggelek: Hűvös Ágnes bővebben…

Kreatív Kolozsvár Karácsonyi Meet-Up

Zárjuk közösen a 2020-as évet, beszélgessünk rólatok! Mi történt ebben az újdonságokkal és kihívásokkal teli évben vállalkozásotokkal, mi várható a Kreatív Kolozsvárban az évad második felében, 2021 elején? Karácsony előtt egy kötetlen, kora esti online találkozóra várunk benneteket a Kreatív Kolozsvár programban! Szeretnénk, ha ez az este rólatok szólna! Gyűljünk össze, és mindenki mutassa be/meséljen … Kreatív Kolozsvár Karácsonyi Meet-Up bővebben…

Kreatív Kolozsvár Reggelek: Czirjék Kati

Czirjék Kati nevével sok helyen találkozhattok: a Női Vállalkozók Erdélyben egyik alapítója, közösségszervező, eseményszervező. A nők számára vállalkozónak lenni az önállósodás egyetlen formája – mondja, beszélgetünk a női vállalkozó szerepről, az idei év kihívásairól, és nem utolsó sorban az Angyalkaravánról is, amelynek ő az egyik főszervezője. Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, ahová itt jelentkezhetsz: https://bit.ly/36PYABI … Kreatív Kolozsvár Reggelek: Czirjék Kati bővebben…